2014. június 14., szombat

Az Anonymous álarc mögött

Előző bejegyzésben arról olvashattatok, hogy a globalizmus két emblematikus alakja miként „hoznak halált” a földre, a fogyasztóik segítségével. Ezért ismerve a háttérhatalmi dialektika trükkjeit, illő körülnézni a jelenség ellen (látszólag) fellépő antiglobalista mozgalmak környékén is! Az olyan, remélhetőleg már lecsengőben lévő rózsaszín mézes-mázas szép új világ (rendért) küzdő utópisztikus newage mozgalmakat, mint a Zeitgeist vagy a Venus Projekt remélhetőleg már nem kell bemutatni! Egyébként is van most náluk egy sokkal divatosabb világforradalmi mozgalom.  Ez, a feltehetőleg CIA által manipulált, befolyásolt csapat, joggal tekinthető a világforradalmárok emblematikus arcának. Hisz azon túl, hogy egy világszinten szerveződő, tehát mondhatni globalista mozgalom, ami ironikus mód, állítólag maga is a globalizmus ellen küzd. Eme apró ellentmondás ellenére mégis, talán az ő arcukat, vagyis maszkjukat viselik manapság a legtöbben. Bizonyára sejthető már, hogy az Anonymous mozgalomról, pontosabban a mozgalmat és úgy általában a forradalmas, lázadós életérzést szimbolizáló maszkról lesz szó. 

A maszk modern kori története a nyíltan sátánista, szuverén málta lovag, Ordo Templi Orientis nagymester, MI05 ügynök, Aleister Crowley tanait valló, őt "követő" okkultista szabadkőműves író, Alan Moore "V for Vendetta" című képregényével kezdődik.  Talán nem meglepő, hogy az alkotásban Moore egy XVI. századi romantikus forradalmár, a jezsuita Guy Fawkes alakját emeli szuperhősi magaslatokba. A képregényben a főhős akár maga Guy Fawkes is lehetne, hisz az általa viselt maszk, az ő arcát mintázza. 

A maszk kultusza mégis inkább a 2005-ben a holywoodi agymosoda által bemutatott mozifilmnek köszönhető. (Moor több képregényét is adaptálta már a gépezet.)

Újabb ironikus pillanat! A háttérhatalom egyik leghatékonyabb tömegkondicionáló programja, egy okkultista szabadkőműves, és egy jezsuita segítségével, elad több millió műanyag szardarabot. Amit, ha nem lenne elég, hogy nagy valószínűséggel éhbérért dolgoztatott szabad-rabszolgákkal gyártatnak, akkor érdemes azt is tudni, hogy a maszk kereskedelmi jogait a mozifilmet kiadó agymómosógépgyár, a híres nevezetes Warner Bros. birtokolja. És a világforradalmárok veszik! (Csak nekem ismerős ez a világforradalmas?) Olyannyira nagyon, hogy az Amazon legkeresettebb maszkja. A Rubies Costume Company évente több 100.000 darabot ad el belőle világszerte. Természetesen mindenegyes eladott maszk után, a profit egy része elvándorol a Warner Bros.-hoz.


A  „hatalom” ellen küzdő „fekete bárányok” végső soron, hogy e maszk segítségével kifejezhessék lázadó, változásokat követelő életérzéseiket, pont azt a hálózatot tömik pénzel, illetve annak propagandáját hirdetik, ami ellen azt hiszik, hogy küzdenek.

Míg a szép fehér báránykák a tévét bámulják, mekibe és plázába járkálnak, addig a fekete társaik Guy Fawkes/Anonymous álarcot húznak, hogy bátor harcos módjára eltakarják arcukat, és megüzenjék a világnak, ők bizony forradalmat akarnak. A színük lehet ellentétes, de mind birka, mindkettőt terelgeti egy-két önjelölt pásztor.
Mindegyik életérzés programot ugyanott írják.

Külön a helyzet pikantériája, hogy ma I. Ferenc pápa személyében az Egyetemes Egyház "arca" egy jezsuita, és a Guy Fawkes álarcnak köszönhetően a rendszer elleni lázadás szimbólumát is egy jezsuitáról mintázták. 

Ha már a világforradalom szóba került, stílusosan idézzük fel Lenin szavait:

"A legjobb mód az ellenzék kordában tartására az, ha mi magunk vesszük át az irányítását."

A tézis az irányításuk alatt van, az ellene lázadó antitézist manipulálják, így szinte garantálható, hogy a kettő csatájából létrejövő szintézis, azaz az új rend olyan lesz, amilyet a háttérhatalmasok akarnak.

A problémát az adósságalapú pénzrendszer segítségével a jelenlegi világrendbe kódolták. Az ennek hatására fokozódó társadalmi egyenlőtlenségekből adódó általános feszültség pedig kellően stabil alapja, a különböző valós- és ürügyekkel gerjesztett erőszaknak. Ezt a feszültséget, pontosabban az erre adott reakciót pedig látható módon úgy manipulálják, hogy a ráadott logikus reakció megegyezzen a saját elképzeléseikkel. Nem véletlen a demagóg, felszínes, hergelésen kívül másra nem igazán jó jelszavak, videók és propaganda anyagok. (A naiv rajongók anyagait általában könnyű megkülönböztetni a központi megmondókétól, és ezek között néha egész jó gondolatokat is lehet találni)

Úgy tűnik, hogy a hatalmosok úgy tekintenek az általuk építgetett világrendekre, mint egyik kedvenc madaruk, a Főnix szimbólumára. Ahogy a jelenlegi világrend élete végéhez közeledik, úgy akár a Főnix tüzet raknak, és igény szerint világforradalommal, vagy világháborúval lángokba borítják azt. Feltehetőleg az újult, megnövekedett erővel való újjászületés, egy új világrend formájában, szintén a terv része. Viszont ne feledjük, hogy ez esetben, a Főnix madár nem valami ezoterikus mese főszereplője, hanem a lucifer rajongó háttérhatalom szimbóluma. Aminek ha az ereje, illetve a hatalma növekszik, az azt jelenti, hogy az „átlag ember” még inkább kiszolgáltatottabbá válik számára. A földet irányító hatalmi erők tovább centralizálódnak, ezáltal a hatalom, így akár az önrendelkezés joga, még távolabb kerül annak forrásától, magától az embertől, a néptől, nemzettől, családtól.

Mielőtt csatamezőre megy az ember, nem árt megismerni az ellenséget, és annak taktikáját! Továbbá nem árt egy térkép sem a csatamezőről, mert ezek hiányában könnyedén saját magunk ellenségévé, vagy az ellenség irányított szolgájává válhatunk. Aztán mikor felkészültnek érezzük magunkat, a további vizsgálódást érdemes azzal folytatni, hogy miképp lehet fegyver nélkül csatát nyerni! Erőt, hitet és kitartást mindenkinek!




forrás:
http://www.veteranstoday.com/2013/06/21/alan-moore-freemasonry-and-aleister-crowley-on-pop-culture/
http://www.nytimes.com/2011/08/29/technology/masked-anonymous-protesters-aid-time-warners-profits.html?_r=2&ref=technology&




2 megjegyzés: