2014. június 17., kedd

Ellentétek vonzásában - Vitaindító eszmefuttatás

A blogon megjelenő írások alkalmával gyakran szóba kerül a dialektika, vagy pontosabban a háttérhatalmi dialektika. Ez alkalommal sem lesz ez másképp. Ezen írás célja a szimbólumokon keresztül bemutatni az ellentétek vélt, vagy valós harcát, illetve az abból létrejövő szintézist. 

Mikor ellentétekről beszélünk, akkor jelen esetben kizárólag a filozófiai értelemben vett ellentétekre gondolunk. A fizikai világ érzékeléséből adódó ellentétek, mint a sötét és világos, magas és alacsony nem képezik az írás tárgyát, bár nem kizárható, hogy ezek érzékelésének képessége is összefüggésben van alábbiakkal. Gyakran párosítják is őket. (Fekete a gonosz és a rossz, világos a jóságos általában) Annak ellenére, hogy ezek esetében is és felmerülhet a kérdés, hogy „Mihez képest?” Ezek érzékelése, megítélése mégis jóval egyszerűbb, ha csak az érzékszerveink be nem csapnak minket.

Jelenesetben viszont a „jó” és a „rossz”, a két alapvető, az emberi létezést talán legnagyobb mértékben meghatározó ellentétpár jelenségégre fókuszálunk.
Természetesen az, hogy adott esetben mi minősül „jónak”, vagy éppenséggel „rossznak”, az sem mindig egyértelmű. Azt a körülmények nagyban befolyásolhatják. Ennek pontos, egyértelmű meghatározásához az ember, de e sorok írója mindenképp kevés! Ha a bibliai teremtéstörténetet vesszük alapul, akkor az Isten által teremtet ember, ha betartja a szabályokat, még csak nem ismerné e fogalmakat! Így az, hogy azok felett ítélkezzen, eleve kizárt lenne. 

Egyébként is:
„Ne ítéljétek, hogy ne ítéltessetek!”  Máté 7:1

De ne szaladjunk ennyire előre! Kezdjük az elején, térjünk vissza a teremtés történethez, egyben a „jó és a rossz” történetének kezdetéhez! Amennyiben feltételezzük, hogy a „Paradicsom” egy idilli hely volt, ahol Isten teremtményei állandó boldogságban éltek, akkor egyértelmű, hogy egy ilyen közegben az ember előtt ismeretlen a „rossz” fogalma. Mivel a „rosszat” nem ismeri, abból következik, hogy a „jót” sem, hisz annak az ellentéte ad értelmet. Önmagában az ellentétpár bármelyik tagja értelmetlen.
Annak ellenére, hogy Ádám és Éva előtt ismeretlenek voltak, mégis jelen voltak ezen „fogalmak” a paradicsomban. 

„És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját.” – Teremtés könyve 2:9

Volt tehát két fa a kert közepén. Az „élet fája” és a „jó és a rossz tudásának” a fája. Abban biztosak lehetünk, hogy ez az „élet fája” nem egyezik meg a kabbalára épülő ezoterikus és newage tanok „élet fájával”, hisz a történet szerint, az ellene való lázadás következtében, Isten ezt a fát elzárta az emberek elől. Lázadás alatt az isteni akarattal való szembesülés értendő. Mi volt Isten akarata? 

„Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” - Teremtés könyve 3:3

(Csak játszunk el a gondolattal, mi történhetett volna, ha az ember eleget tesz Isten kérésének és kiérdemli, hogy ehessen az élet fájának gyümölcséből.)

Ha esetleg valaki nem ismerné a történetet Isten itt a „jó és a rossz tudásának fájára”, pontosabban annak gyümölcsére gondol. A hétköznapokban szokás egyszerűen csak a „tudás fájának” emlegetni. Mivel ez a megnevezés manipulatív, ezért ezen írás ragaszkodik az eredeti, bibliai megnevezéshez. Abból egyértelműen látszik, hogy nem az „általános tudásról”, nem az „értelemről” van szó, hanem kizárólag a „jó és a rossz tudásáról”, az ellentétek, a tézis és az antitézis ismeretéről.

Isten szavai szerint ezek ismeretének egyenes következménye, hogy az ember meghal. Vita tárgyát képezheti, hogy itt a halandóságra kell-e gondolni, vagy arra, hogy az ellentéteket ismerő ember ideológiákat alkot majd, és többek között az így keletkezett izmusok és anti-izmusok mentén embertársai gyilkolászásába kezd. Ennek tisztázása a bejegyzés tárgyát tekintve irreleváns. Az ember halandó, és a magukat „jónak” vallók erőszakkal öldösik az általuk „rossznak” vélt embertársaikat, ez tény. Istennek tehát igaza volt. Ádám és Éva sajnos nem hitt neki! Gyengék voltak, és engedtek a kígyó manipulációjának. 

„Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek (elohimok), akik ismerik a jót és a rosszat.” Mózes könyve 1. 3:5

Az istenné válás hamis ígéretével a kígyó rávette az első emberpárt, hogy fellázadjon teremtője ellen. Ahogy az emberiség ismert története is bizonyítja, az ellentétek, a „jó és a rossz” ismerete nem istenné tette az embert, hanem egy alantas, gyarló lénnyé. (Tisztelet persze a kivételnek!) Ennek ellenére a kígyó követői a mai napig azon vannak, hogy a tőle kapott intellektuel segítségével megkíséreljék valóra váltani ezt a hamis ígéretet. Teszik ezt annak ellenére, hogy törekvéseik útját halál és szenvedés kövezi. Lásd eugenika, génmódosítás, emberi tudat és gép házasítására tett kísérletek.

A felismerésen túl, ki tud-e szabadulni az ember ebből a dialektikus csapdából?

Önmaga valószínűsíthetően nem, hisz a többségnek még a felismerés is problémát jelent. Aki azt várná, el kell, hogy keserítsem! A továbbiakban nem menekülési út kerül bemutatásra, csupán az irányt keressük.
Ehhez meg kell vizsgálni, miképp jelenik meg a kettősség a kígyó tanaira épülő misztériumiskolák tanításaiban, pontosabban szimbolikájában. Ehhez két ismert (Ami lehet, hogy igazából három?), de valószínűleg rosszul értelmezett szimbólum lesz remélhetőleg a segítségünkre. Az első köztudatban „Dávid csillagként” ismert jelkép, aminek neve ellenére semmi köze Dávidhoz! Azt Dávid fia, a babiloni miszticizmusban szocializálódott Salamon ismertette meg a zsidósággal (Salamon pecsétje), majd a Menórát leváltva, a Rothschild dinasztia segítségével a Vatikán tette meg a zsidóság modern kori szimbólumává.


A jelkép két ellentétes állású háromszög egymásra helyezéséből, kvázi szintéziséből jön létre. A két háromszög fellelhető a misztériumiskolák Jachin és Boaz szobrain is. Jachin a világosság, a nap, a felfele néző háromszög, Boaz a hold, a sötétség, a lefele néző háromszög. E szimbólumokat a középkori alkimissták szintén az ellentét jelölésére használták. A felfele néző háromszög a tűz elemé, a lefele néző pedig a víz elem szimbóluma.
A szabadkőműves Helena P. Blavatsky tanaira épülő ezoterikus tanokban szokás a férfi és női princípiumokkal azonosítani őket. E szerint a hatágú csillag ezek harmóniáját, egységét szimbolizálja.  Akinek az ez értelmezés elegendő magyarázat arra, hogy az ősidők óta miért bukkan fel rendre ez a szimbólum eltérő korokban, különböző civilizációk „művészetében” az itt akár be is fejezheti az olvasást. 

A szimbólumot manapság nem csak a cionista terrorállam zászlaján, hanem a Katolikus Egyház templomaiban, papjai ruháján is megtaláljuk. De nézzük, miképp ír a hexagram alkalmazásáról, „hordozásáról” a biblia!

„Sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát és a Romfa isten csillagát, azokat a képeket, amelyeket készítettetek, hogy leboruljatok előttük. Száműzlek ezért titeket Babilonon túlra.” - Apostolik 7:43



Egyértelmű! Alkalmazásáért, viseléséért büntetés jár, mivel pogány istenség, Romfa szimbóluma. Az égő emberáldozatot követelő Moloch bálványozásával egyenlő! Talán nem véletlen, hogy Szaturnusz mellett, a 666-os szám is közvetlen összefüggésbe hozható a szimbólummal. Az sem lehet véletlen, hogy sátánista körökben a mai napig az egyik legkedveltebb, „legerősebbnek” tartott szimbólumról van szó, mi pentagram mellett a démonidézések nélkülözhetetlen kelléke. 

Ha már a római misztériumiskola szóba került, vessük egy pillantást annak elsődleges szimbólumára, a keresztre, ami szintén Babilonból eredeztethető. Ott a Baál, más néven Nimród, illetve Samash, a napisten szimbóluma is hasonló volt. Így talán nem meglepő, hogy a hatodik században még a napimádók, és sátánisták használták, olykor Jézus eltorzított alakjával, hogy így gúnyolják Jézus halálát. Az már inkább lehet meglepő, hogy miképp vált mégis az állítólag keresztény Római egyház elsődleges szimbólumává!


Vajon hol olvasták, hogy Isten, vagy Jézus arra szólította volna fel a híveit, hogy a Jézus kivégzéséhez használt eszközt bálványozzanak? Egyébként is mi értelme lenne ennek? Ha anyukádat, vagy valakit, akit szeretsz fejbe vágnak egy baltával, akkor feltehetőleg te sem fogsz utána balta medált hordani a nyakadban, vagy nem fogsz egy balta előtt leborulva imádkozni. Persze, ha kellően cinikus, esetleg képmutató vagy, esetleg szeretnél viccet csinálni, gúnyt űzni az általad szeretett személy halálából, akkor elképzelhető, hogy megteszed.

Visszatérve az elterjedt, hivatalos értelmezéshez! A kereszt a kereszténység szimbóluma, egy jóságos jelkép. E szerint az nézőpont szerint, a kereszt ellentéte, a fordított kereszt pedig a sátánizmus egyik szimbóluma, rossz. Nagyon rossz. A többség így ismeri, egy részük így is használja őket.  Igaz, hogy a templomban keresztvetéskor, inkább fordított keresztet vetnek a hívők, mintsem „rendes” keresztet, de ahogy azt később látni fogjuk, ez teljesen mindegy is. Ezt feltehetőleg a misztériumiskola beavatott mesterei, és a papok nagyon jól tudják.

Bár a hivatalos, valójában feltehetőleg csak az egyház által kreált történet szerint Pétert, az egyház „alapkövét”, akit Jézus a biblia szerint egyébként sátánnak minősített, feje tetejére állítva feszítették keresztre, emiatt alkalmazza az egyház olykor így a szimbólumot. Például a pápa trón esetében. 

„Ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megdorgálta Pétert, és ezt mondta: "Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” – Márk 8:33 (Ő a szikla, amire az egyház épült.)



Feljebb már szóba került, most nézzük meg miért is mindegy szinte, hogy fordított-e az a kereszt, vagy sem! De előtte egy hasonló gondolat még a hexagramról. Az ő esetében fel sem merül ez a probléma, hisz az által, hogy az magában foglalja az ellentétek, forgathatjuk akárhogy! Középpontosan szimmetrikus síkidomról lévén szó, nincs olyan, hogy fordított Romfa csillag. (Def.: Egy alakzatot középpontosan szimmetrikusnak mondunk, ha létezik olyan középpontos tükrözés, amely az alakzatot önmagába viszi. (Azaz, amelynél az alakzat képe önmaga.) 

Ahogy a definíció is mutatja, eddig síkidomokról volt szó. Ahhoz, hogy a dialektikus csapdából kikeveredjünk viszont nem szabad egysíkúnak, vagy síkagyúnak lennünk! Adjunk hát hozzá még egy dimenziót és nézzük meg úgy, mit mutatnak az említett szimbólumok!

Ha már többször is kijelentettük, hogy teljesen mindegy, hogy áll az a kereszt, akkor most tekintsünk rá úgy, mint egy háromdimenziós test kiterített palástjára! Hajtogassuk össze! Egy kockát kaptunk. Most képzeletben hajtogassuk össze a fordított keresztet is! Ismét egy kocka az eredmény. Ebből a szempontból nézve, teljesen mindegy, hogy fogjuk meg a palástot. Így is, úgy is egy kockát kapunk. 


Nézzünk hasonló szemmel a hatágú csillagra. Ez esetben a hajtogatásnak nincs sok értelme, de nincs is rá szükség! Hisz a szimbólum közepében, mondhatni az ellentétek szintézisében ott egy hatszög. Amire ha 3D-s testként tekintünk, akkor szintén egy kocka testet fogjuk megpillantani. 

Mégis mi ez a kocka? Az univerzum (sátán) összes tudásának, erejének a szimbóluma, ahogy halivúdi agymosoda Transformers című filmjében bemutatták? Vagy Start Trek-ből ismert Borg űrhajóra kellene asszociálni? Utóbbi valószínűbb, hisz hasonló jellegű társadalom kiépítése van folyamatban ma földön, mint amilyet a kocka népén keresztül a filmből megismerhettünk. Vagy talán a Kába kőre kell gondolni, amit egyes kultúrkörökben szokás istenként tisztelni. A kocka lenne Szaturnusz? Esetleg maga a sátán?  Esetleg mind egyszerre?


Egy biztos a háttérhatalmi okkultban a kocka a bezártság, fogva tartás, a földhöz ragadtság szimbóluma. A kocka fala bezárják az egyént, illetve annak tudatát rendszer, az éppen aktuális világrend szabályai közé.
A különböző titkos társaságok továbbá bizonyos esetekben a mai napig kockavetéssel hoznak ítéletet tagjaik felett. A bűnösnek vélt tagra, a kocka számának megfelelő arányban róják ki a büntetést.

"A kocka el van vetve!"

Míg a tömegek hagyják magukat a kereszt, vagy épp a fordított kereszt, és a többi dialektikus szimbólummal megosztani, addig bizonyos, hogy a rendszer rabjai lesznek! Veszekedhetnek az idők végezetéig, hogy jobbra, vagy balra forogjon-e az a szvasztika! Felfele, vagy lefele nézzen az a kereszt! Hogy saját vélt igazuknak teret nyerjenek, még egymás torkának is eshetnek! A kocka falai közül, a jó és a rossz tudásának átka alól biztosan nem szabadulnak!  Hasonló szemléletváltásra van valószínűleg szükség e fogalmak megítélésekor is, mint aminek segítségével kétdimenziós síkidomból háromdimenziós test lett.

Fenti sorok szerzője se nem teológus, se nem filozófus. (Talán jobb is!) Tehát a fenti gondolatmenetet inkább vitaindítónak, gondolatébresztőnek tekintse a kedves olvasó, mintsem világmegváltó igazságnak! 

http://johnkimber.wordpress.com/2013/01/15/famous-freemasons-alex-jones-david-icke-adolf-hitler-jimmy-savile-v2/
http://www.whale.to/c/churches_ill.html#Bent_cross
http://www.whale.to/c/churches_ill.html#BAAL_



2014. június 14., szombat

Az Anonymous álarc mögött

Előző bejegyzésben arról olvashattatok, hogy a globalizmus két emblematikus alakja miként „hoznak halált” a földre, a fogyasztóik segítségével. Ezért ismerve a háttérhatalmi dialektika trükkjeit, illő körülnézni a jelenség ellen (látszólag) fellépő antiglobalista mozgalmak környékén is! Az olyan, remélhetőleg már lecsengőben lévő rózsaszín mézes-mázas szép új világ (rendért) küzdő utópisztikus newage mozgalmakat, mint a Zeitgeist vagy a Venus Projekt remélhetőleg már nem kell bemutatni! Egyébként is van most náluk egy sokkal divatosabb világforradalmi mozgalom.  Ez, a feltehetőleg CIA által manipulált, befolyásolt csapat, joggal tekinthető a világforradalmárok emblematikus arcának. Hisz azon túl, hogy egy világszinten szerveződő, tehát mondhatni globalista mozgalom, ami ironikus mód, állítólag maga is a globalizmus ellen küzd. Eme apró ellentmondás ellenére mégis, talán az ő arcukat, vagyis maszkjukat viselik manapság a legtöbben. Bizonyára sejthető már, hogy az Anonymous mozgalomról, pontosabban a mozgalmat és úgy általában a forradalmas, lázadós életérzést szimbolizáló maszkról lesz szó. 

A maszk modern kori története a nyíltan sátánista, szuverén málta lovag, Ordo Templi Orientis nagymester, MI05 ügynök, Aleister Crowley tanait valló, őt "követő" okkultista szabadkőműves író, Alan Moore "V for Vendetta" című képregényével kezdődik.  Talán nem meglepő, hogy az alkotásban Moore egy XVI. századi romantikus forradalmár, a jezsuita Guy Fawkes alakját emeli szuperhősi magaslatokba. A képregényben a főhős akár maga Guy Fawkes is lehetne, hisz az általa viselt maszk, az ő arcát mintázza. 

A maszk kultusza mégis inkább a 2005-ben a holywoodi agymosoda által bemutatott mozifilmnek köszönhető. (Moor több képregényét is adaptálta már a gépezet.)

Újabb ironikus pillanat! A háttérhatalom egyik leghatékonyabb tömegkondicionáló programja, egy okkultista szabadkőműves, és egy jezsuita segítségével, elad több millió műanyag szardarabot. Amit, ha nem lenne elég, hogy nagy valószínűséggel éhbérért dolgoztatott szabad-rabszolgákkal gyártatnak, akkor érdemes azt is tudni, hogy a maszk kereskedelmi jogait a mozifilmet kiadó agymómosógépgyár, a híres nevezetes Warner Bros. birtokolja. És a világforradalmárok veszik! (Csak nekem ismerős ez a világforradalmas?) Olyannyira nagyon, hogy az Amazon legkeresettebb maszkja. A Rubies Costume Company évente több 100.000 darabot ad el belőle világszerte. Természetesen mindenegyes eladott maszk után, a profit egy része elvándorol a Warner Bros.-hoz.


A  „hatalom” ellen küzdő „fekete bárányok” végső soron, hogy e maszk segítségével kifejezhessék lázadó, változásokat követelő életérzéseiket, pont azt a hálózatot tömik pénzel, illetve annak propagandáját hirdetik, ami ellen azt hiszik, hogy küzdenek.

Míg a szép fehér báránykák a tévét bámulják, mekibe és plázába járkálnak, addig a fekete társaik Guy Fawkes/Anonymous álarcot húznak, hogy bátor harcos módjára eltakarják arcukat, és megüzenjék a világnak, ők bizony forradalmat akarnak. A színük lehet ellentétes, de mind birka, mindkettőt terelgeti egy-két önjelölt pásztor.
Mindegyik életérzés programot ugyanott írják.

Külön a helyzet pikantériája, hogy ma I. Ferenc pápa személyében az Egyetemes Egyház "arca" egy jezsuita, és a Guy Fawkes álarcnak köszönhetően a rendszer elleni lázadás szimbólumát is egy jezsuitáról mintázták. 

Ha már a világforradalom szóba került, stílusosan idézzük fel Lenin szavait:

"A legjobb mód az ellenzék kordában tartására az, ha mi magunk vesszük át az irányítását."

A tézis az irányításuk alatt van, az ellene lázadó antitézist manipulálják, így szinte garantálható, hogy a kettő csatájából létrejövő szintézis, azaz az új rend olyan lesz, amilyet a háttérhatalmasok akarnak.

A problémát az adósságalapú pénzrendszer segítségével a jelenlegi világrendbe kódolták. Az ennek hatására fokozódó társadalmi egyenlőtlenségekből adódó általános feszültség pedig kellően stabil alapja, a különböző valós- és ürügyekkel gerjesztett erőszaknak. Ezt a feszültséget, pontosabban az erre adott reakciót pedig látható módon úgy manipulálják, hogy a ráadott logikus reakció megegyezzen a saját elképzeléseikkel. Nem véletlen a demagóg, felszínes, hergelésen kívül másra nem igazán jó jelszavak, videók és propaganda anyagok. (A naiv rajongók anyagait általában könnyű megkülönböztetni a központi megmondókétól, és ezek között néha egész jó gondolatokat is lehet találni)

Úgy tűnik, hogy a hatalmosok úgy tekintenek az általuk építgetett világrendekre, mint egyik kedvenc madaruk, a Főnix szimbólumára. Ahogy a jelenlegi világrend élete végéhez közeledik, úgy akár a Főnix tüzet raknak, és igény szerint világforradalommal, vagy világháborúval lángokba borítják azt. Feltehetőleg az újult, megnövekedett erővel való újjászületés, egy új világrend formájában, szintén a terv része. Viszont ne feledjük, hogy ez esetben, a Főnix madár nem valami ezoterikus mese főszereplője, hanem a lucifer rajongó háttérhatalom szimbóluma. Aminek ha az ereje, illetve a hatalma növekszik, az azt jelenti, hogy az „átlag ember” még inkább kiszolgáltatottabbá válik számára. A földet irányító hatalmi erők tovább centralizálódnak, ezáltal a hatalom, így akár az önrendelkezés joga, még távolabb kerül annak forrásától, magától az embertől, a néptől, nemzettől, családtól.

Mielőtt csatamezőre megy az ember, nem árt megismerni az ellenséget, és annak taktikáját! Továbbá nem árt egy térkép sem a csatamezőről, mert ezek hiányában könnyedén saját magunk ellenségévé, vagy az ellenség irányított szolgájává válhatunk. Aztán mikor felkészültnek érezzük magunkat, a további vizsgálódást érdemes azzal folytatni, hogy miképp lehet fegyver nélkül csatát nyerni! Erőt, hitet és kitartást mindenkinek!




forrás:
http://www.veteranstoday.com/2013/06/21/alan-moore-freemasonry-and-aleister-crowley-on-pop-culture/
http://www.nytimes.com/2011/08/29/technology/masked-anonymous-protesters-aid-time-warners-profits.html?_r=2&ref=technology&




2014. június 11., szerda

A McDonald's és a Coca Cola mögött

A McDonald’s a világ legnagyobb multinacionális étteremhálózata, a globalizmus emblematikus alakja, több mint 31 000 étteremmel a föld 118 országában. A terjeszkedése szinte megállíthatatlan, annak ellenére, hogy (állítólag) Bolívia már nemzeti szinten nemet mondott, Ausztráliában pedig a polgári szerveződés, bojkott hatására már szinte a fél ország McDonald’s mentes. Ha nem termel profitot elmegy, így megy ez. Ugyan Oroszországgal kapcsolatban is rendre megjelennek hasonló hírek, ezekről utólag mindig kiderül, hogy „vaklárma”, feltehetőleg Oroszország „nyugatellenes” imázsát hivatottak színezni. Mert, hogy ez most a háttérhatalmi érdek. Alakulnak, illetve alakítják a pólusokat, dübörög a kondicionálás.

Minden jel arra mutat, hogy manipulált tézis (USA és csatlósai) és a látszólag ellene fellépő antitézis (Oroszország és csatlósai) irányított küzdelméből születik majd ismét az új világrend, de ez egy másik történet.

Bizony, ha az ember megismeri a cég igazi arcát, termékei élettani hatását, akkor abból egyenesen következik, hogy nem segíti tovább a cég profitszerzését. Ha pedig kellő mennyiségű emberhez eljut az információ és azok legyőzve a tudatalattijukban, az információk hatására keletkező kognitív disszonanciát, nem mennek többet McDonald’s-ba magukat mérgezni, akkor előbb-utóbb Magyarország is McDonald mentes lehet! Nem könnyű lerombolni a média és egyéb elmemanipulációs eszközök segítségével, nem kis pénzből felépített pozitív képet, amit a cég magáról az évek során kialakított, most mégis erre teszünk kísérletet.

Kezdjük talán a Monsanto gyártotta (igen, inkább gyártja, mint termeszti) génmódosított krumplival. Amerikában az Organic Consumers Association nyomására ugyan állítólag már használja a cég, de mi a helyzet a világ többi pontján..?  Vajon a helyi termelők krumpliját használják, hogy ezzel támogassák a befogadó ország gazdaságát, vagy épp annak tönkretétele a céljuk?
Hogy készül?

„A krumpliból kivonják a természetes cukrokat, ami elszíneződést okoz, ezért hogy egységes színük legyen, szőlőcukorban áztatják őket. Van egy olyan hozzávaló is, ami megelőzi a szürkésedést. A krumplit megszárítják és maximum egy percig elősütik, utána fagyasztják és csomagolják. A sült krumplivá váláshoz még sokféle összetevő szükséges, köztük génmódosított kukorica-, szója-, repceolaj is van, a szójaolajat hidrogénezik is; van ugyanakkor habzást megelőző és vegyi tartósítást célzó (terc-butil-hidrokinon – THBQ, citromsav, dimetil-polisziloxán – E900), valamint mesterséges színezék (dinátrium-dihidrogén-difoszfát) is köztük.”

Persze, hogy a magyar gazda által megtermelt krumpli „piacképes” legyen, ahhoz előbb le kell rombolni a fogyasztókban a tökéletes, szinte csillogó aranysárga 15 centis génmódosított sült krumpli képét. A természetes, mondhatni istenadta krumpli nem ilyen „szép”, viszont cserébe nem kártékony az egészségre. Mérlegelj!

Viszont nem csak a saját életedet veszélyezted azzal, ha Ronald konyháján étkezel! Az cég arcának csak egyik oldala, hogy mérgezi a fogyasztóit, akik egyébként értehetetlen módon mégis rajonganak az étteremért, sőt egyenesen trendinek tartják! (Sajnos valójában nagyon is érthető, hisz ismerjük hogy működik a média-, és rajta keresztül az elmemanipuláció. Most épp a foci vébé által kiváltott pozitív érzések illúzióját fogják tudat alatt a Meki logójával párosítani. De említhetnénk a cég jelszavát is, ami alattomos módon beléd sulykolja: "szeretem")

Visszatérve, kiket veszélyeztetsz még azzal, ha a McDonald’s-nak profitot termelsz? Ahogy azt feljebb  már említésre került, közel 118 országban van manapság Meki. Így természetesen jut belőle a zászlaján Remfa isten csillagát viselő cion terror államba, ismertebb nevén Izraelbe is.
(Sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti istenteknek, Remfánnak csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilónon túl. Ap. Csel. 7:43)

Az első étterem itt 1993-ban nyílt. 1996-ban viszont már 125 volt belőle. 2009 óta pedig már McCafé néven is terjeszkedik a cég. Az éttermekben több palesztin is munkát vállal, viszont számukra tilos anyanyelvük használata munka közben. Ha mégis megteszik, azért kirúgás jár.

Izraelben természetesen a felhasznált alapanyagok 80%-a helyi termelőktől, kereskedőktől származik, beleértve a kóser marhahúst is. Így támogatva Izrael gazdaságát. Ezt a világ más országaimban vajon miért nem lehet megcsinálni? 

Így nem meglepő talán, hogy a Chichagóban székelő Egyesült Zsidó Alapítvány és a Zsidó Föderáció (Cionista Föderáció) egyik legnagyobb partnere, támogatója a Coca Cola mellett, a McDonald’s. Ezzel talán még nem is lenne semmi baj, a cég magán ügye, hogy kit támogat. Viszont, ha számításba vesszük, hogy az említett cionista szervezetek közvetlen kapcsolatban állnak az amerikai, illetve az irzaeli hadsereggel, akkor már némileg aggasztóbb lehet kép. Sőt, ezen szervezetek folyamatos anyagi és diplomáciai támogatást nyújtanak a terrorállamnak.  Továbbá igény esetén média megjelenést is biztosít a számára, így segítve kialakítani a megfelelő képet a terrorállamról az embirkák fejében. Az alapítvány "Fun-filled Summer Family Missions to Israel" nevű programján keresztül pedig „kirándulásokat” szervez civileknek, köztük természetesen gyerekeknek is, izraeli katonai bázisokra. Továbbá találkozókat szervez izraeli katonákkal, így reklámozza, sőt szeretteti meg, illetve fogadtatj el a Palesztina elleni háborút.


Az alapítvány programja között szerepel továbbá kirándulások szervezése Kiryat Gat városába, ahol bemutatják a látogatóknak, milyen „fontos munkát is végeznek”.  Képzelhetjük milyen fontos és szeretetre méltó munkák lehetnek egy Palesztinától erőszakkal ellopott, lerombolt majd újra felépített városban.  Az McDonald’s által (is) pénzelt alapítvány mindenesetre fontosnak tartja. Miképp fontosnak tarja azt is, hogy katolikus (római misztériumiskola) vezetőket vegyen magának, akik aztán templomaikban terjesztik a jóhiszemű híveknek a cionista hazugságokat, illetve Izraelt éltető propagandát folytatnak.

Ha már a Coca Cola is szóba került. Egészségre gyakorolt hatásai hasonlóak miatt a McDonald’s termékeinek. Sokkal inkább való rozsdamarónak, vagy WC tisztítónak, mintsem szomjúságoltó üdítőnek, és természetesen a haláliparral ápolt kapcsolata is hasonlóan mélyreható. 

A Coca Cola 1966 óta rendíthetetlen támogatója a cionista terrorállamnak, ismertebb nevén Izraelnek. 1997-ben az izraeli kormány hálája jeléül ki is tünteti a céget.
A Coca Cola minden évben finanszírozza az amerikai és izraeli kormányok "Kereskedelmi díját", amit olyan cégek kapnak, melyek támogatják izrael gazdaságát.

2009-ben a Coca Cola fogadást rendezett Ben-Eliezer izraeli dandártábornok, egyben háborús bűnös tiszteletére. Ben-Eliezer a terror állam védelmi minisztere is volt Ariel Sharon elnöksége alatt.

A Coca Cola Izrael az elfoglalt palesztin területeken működtet tejgazdaságot.

Gondold hát végig, akarod ezeket a programokat támogatni? Mert bizony minden egyes BigMac és Coca Cola elfogyasztásakor nem csak, hogy magadat mérgezed, de közvetve ártatlan palesztinok gyilkolását, lakóhelyeik lerombolását támogatod. Persze, egy fecske nem csinál… de képzeld el a helyzetet, mikor egy palesztin kisrác szemébe mondod:

„Haver, most azért ne járjak McDonald’s-ba és ne igyak Coca Colát, mert az így megtermelt profit végül a népedet kiirtó bombaként manifesztálódik?”



Mondj nemet ezen cégek termékeire és mentsd saját és közvetve embertársaid életét!

Fontos megjegyzés: Az általánosítás része a problémánknak! Így szem előtt kell tartani, hogy míg minden cionista zsidó, vagy annak vallja magát, addig nem minden zsidó cionista! Illetve, a cionizmus terjedése egy évtizedeken átívelő manipuláció és kondicionálás eredménye, amit egy szűk érdekcsoport eszközként használ tervei megvalósítása érdekében. Erről bővebben itt.


forrás:



2014. június 7., szombat

Kezdődik a focivébé alé alé alé!

Készen álltok? Már nem kell sokat várni és kiélhetitek elfojtott ősi, törzsi ösztöneiteket. Arcfestés, csapatban énekelt „törzsi” indulók, zászlók, dudák és a többi alé alé alé!

A FIFA és az oly szeretett multinacionális cégek ismét megrendezik nektek a világbajnokságot, csak hogy szokjátok az egy központból irányított globális „rendezvényeket”.

Szabadon azonosulhattok akármelyik csapattal, illetve annak sikerével, ha már az életben nektek személyesen nem is sok jutott belőle, most jó birka módjára őrjönghettek vadidegen emberek sikerei kapcsán felbuzdulva.

Nincs melód? Van, de rossz, nem szereted? Csóró vagy? Nem vagy a magad ura? Kiszolgáltatott vagy? Nincs csajod? Van, de bárcsak ne lenne? Mélyen legbelül frusztrált vagy? Csak simán a boldog tudatlanok életét éled, mert megteheted?

Mindegy is! Felejtsd el! Kezdődik a VB! Ha eddig még nem tetted meg, válassz magadnak kedvenc csapatot, és ha már az életben neked nem jutott sok belőle, örülj más sikerének! Azonosulj a "csapatoddal"! Hidd azt, hogy te is a tagja vagy, így az ő sikerük a te sikered is! Vegyél mezt magadnak, és ha gólt rúgtak, mondd azt, "rúgtunk egyet"!

Ne törődj vele, hogy a kedvenc játékosaid pont azokat a cégeket reklámozzák, akik, illetve akik mögött meghúzódó hatalmi hálózat tönkreteszi az életedet! Ne foglalkozz vele, hogy ugyanezen cégek reklámjait sulykolják majd beléd minden lehetséges fórumon. Tele lesz velük a stadion, de ne zavarjon! Szeresd őket! Hisz VB-t rendeztek Neked! Sőt, ha „jól csinálod”, akkor a szeretett csapatod, kedvenc játékosaid látványa által kiváltott pozitív érzések párosulni fognak a fejedben a háttérben látott cégek logójával, így egy hónap elteltével, feltehetőleg tényleg szeretni fogod őket.

Ne foglalkozz a nyomorban élő brazil lakossággal, az éhező gyerekekkel! Nem kell nekik sem szociális
ellátás, sem élelem! Lakásokra sincs szükségük, nem baj ha ledózerolják őket, hogy a helyükre futballszentélyt építhessenek. Ők pont erre, stadionokra és foci vébére vágynak igazából! Ha nyer a válogatottjuk, biztos egyből ők is örömmámorban úsznak majd és jól is laknak vele! Hisz a saját bőrödön tapasztalhatod, bizonyára te is sokkal boldogabb vagy azóta, mióta az éppen aktuális bábelnököd stadion építési lázban ég!

Ismét birkaként viselkedsz, ne csodálkozz hát, hogy úgy is kezelnek! A kedvenc csapatod sikere a te életedre nézve teljesen irreleváns! Akármennyire is szeretnéd azt hinni, annak a tizenegy idegennek a sikere, nem a te sikered!

Ébresztő! Az így kiváltott érzések csupán illúziók! Nem valósak! Legyen szó örömről, vagy bánatról! Az a te sikered, amiért te küzdesz meg, amit te élsz át, és aminek így joggal is örülhetsz! Ha ennek híján vagy, hát tégy érte! Csak képzeld el, mennyivel másabb lenne az életed, ha a valóban fontos dolgok csak feleannyira hoznának lázba, mint egy futballmeccs!

Panem et circenses! Mondja a római. Kenyér már akkor sem jutott mindenkinek, az éhes szájakat betömték hát cirkusszal.


Félreértések elkerülése végett, nem a sport ellen szól a bejegyzés! A sport egészséges és több szempontból is hasznos. Ha te sportolsz, nem akkor, ha valami mérgező szarral a kezedben, amit persze 90 perc alatt magadba is tömsz, csak nézed, ahogy mások sportolnak. Továbbá, mint "ipar", több szempontból is ártalmas lehet. ÉS még csak nem is azzal van a probléma, hogy megnézed a meccseket, bár az is része a problémának, hogy ilyen, és ehhez hasonló cirkuszokkal hagyod magad lekötni! A hangsúly igazából a kiváltott emóciókon, pontosabban azok intenzitásán van.